A Magyar Képregény Szövetséggel immár három éve tartó sikeres szakmai együttműködésünknek köszönhetően 2027-ban is folytatjuk a közös munkát. Az MKSZ a Budapest Comic Con-on ismét részt vesz a külföldi képregényalkotó vendégek kiválasztásában és meghívásában, valamint a képregényes színpadi programok, standok és dedikálások szervezésében. Meggyőződésünk, hogy ez a partnerség tovább erősíti a rendezvény képregényes tartalmait, és egyben teret biztosít az MKSZ ismeretterjesztő küldetésének kibővítésére is.

Jonathan Green napjaink egyik legismertebb kalandjátékkönyv- és fantasyírója, aki több mint harminc éve alkot a műfajban. Neve világszerte összeforrt a lapozgatós kalandkönyvekkel, a horrorral, a sötét fantasyval és az interaktív történetmeséléssel. Pályafutása során szorosan kötődött a legendás Fighting Fantasy (Kaland, Játék, Kockázat) sorozathoz, és sokan a műfaj egyik legfontosabb továbbvivőjének, sőt Ian Livingstone szellemi örökösének tartják.
Green eddig több mint 70 könyvet publikált, munkái pedig világszerte jutottak el az olvasókhoz a fantasy, sci-fi és kalandjáték-könyvek rajongói között.
A magyar olvasók számos népszerű művén keresztül ismerhetik, többek között a Démonlovagok, A Krampusz éjszakája,Sötétség Arkham felett, Rémölő Beowulf és A vérfarkas üvöltése című kötetekből. Történeteiben a klasszikus szörnyek, a lovecrafti horror, a mitológia és a döntéseink által alakított kalandok különleges elegye várja az olvasókat.
A Kaland Játék Kockázat sorozat rajongói először találkozhatnak személyesen Jonathan Greennel a Budapest Comic Con 2027-en. A szerző a rendezvény mindkét napján, egész nap ingyenes dedikáláson várja majd az érdeklődőket. A Jonathan Greennel kapcsolatos meglepetések azonban itt még nem érnek véget: a szerző magyar kiadója a Budapest Comic Con 2027-re több izgalmas újdonságot és különleges megjelenést is tartogat a rajongók számára.
Találkozz nemzetközileg is ismert képregényalkotókkal és tehetséges magyar művészekkel!




















