Comic Artist

Futaki Attila

  • Szombat - vasárnap
  • DedikálásMindkét nap folyamán, külön kiegészítőjegy vásárlása nem szükséges
  • FotózásMindkét nap folyamán, külön kiegészítőjegy vásárlása nem szükséges
  • ElőadásTovábbi információkkal később jelentkezünk

Futaki Attila


Futaki Attila képregényrajzoló 1984-ben született Békéscsabán. Már gyermekkorában imádott rajzolni, majd miután felfedezte a képregények világát – elsőként a Spawnt olvasta, melynek során azonnal magával ragadták az illusztrációk – tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Mivel Magyarországon nem lehetett képregényrajzolást tanulni, ezért a firenzei Nemzetközi Képregényiskolában fejlesztette tovább tehetségét és szerzett a későbbi pályafutását nagyban befolyásoló képzettséget. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, Kőnig Frigyes és Csordás Zoltán osztályában tanult anatómiát.

2008-ban a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent a Spirál című képregény, melynek rajzait Attila készítette, a szövegen és a történeten pedig Nikolényi Gergely dolgozott. A Spirál megjelent Franciaországban is, ennek köszönhetően ismerkedett meg José Villarrubiával, aki akkoriban az egyik legkeresettebb színező volt a képregényiparban, többek között Alan Moore-ral is együtt dolgozott.

Villarrubiát lenyűgözték Attila rajzai, és gyakorlatilag mentorként támogatta a fiatal magyar művészt. Valamivel később Villarrubia a San Diegó-i Comic Conon bemutatta Robert Vendittinek, a Hasonmás írójának, aki Attila portfoliójának lapozgatása közben hosszasan beszélt a Percy Jackson – Villámtolvaj képregény-adaptációról, melyen éppen akkor dolgozott. Ehhez régóta kerestek egy realista stílusú rajzolót, de akkor még nem találták meg a számukra megfelelőt.

Venditti megmutatta Attila rajzait a Disney Hyperion Books szerkesztőjének, akik végül az eredeti regény szerzőjének egyetértésével a beküldött próbaoldalak alapján úgy döntöttek, hogy leszerződtetik. Az együttműködés eredményeképpen Futaki Attila nevéhez fűződik a Percy Jackson és az olimposziak című bestseller képregényváltozatának megrajzolása. A képregény megjelenésének évében a nyolcadik helyen nyitott a The New York Times bestseller listáján.

Természetesen rajzaival számos más képregényben is találkozhattak az olvasók: rajzolt kultikus horror képregényt (Severed – Image Comics, 2012), dolgozott a Dark Horse Comicsnak (Conan: The Phantoms of the Black Coast, 2014), illetve illusztrációi megtalálhatók a Hypnos (2017, 2019) és a La bande á Bonnot (írta Jean-David Morvan, 2018) kötetekben, továbbá nevéhez fűződik a Kivarrt, (írta Matz 2018), A végzet hatalma (2018) és a 2012-ben kiadott The Nameless City (írta H. P. Lovecraft nyomán Pat Mills, megjelent a The Lovecraft Anthology 2-ben).

Illusztrátorként dolgozott a New York Timesnak, a Frankfurter Allgemeine Zeintungnak, az Atlanticnak, az Interceptnek, illetve az amerikai GQ és a magyar Forbes magazinnak. Futaki Attila az első magyar képregényrajzoló, akinek önálló albuma jelent meg Franciaországban. Az elmúlt években a legnagyobb francia kiadóknak dolgozik, mint például a Le Lombard és a Glénat.

Díjak

  • 2010: Junior Library Guild Selection (The Lightning Thief: The Graphic Novel)
  • 2011: Zórád Ernő-díj
  • 2013: Goodreads Choice Awards – Best Graphic Novels and Comics jelölés (The Titan’s Curse – Percy Jackson & the Olympians, Book 3)
  • 2013: Society for News Design – Best of Sports Design 2013: Sports Illustration (The New York Times)
  • 2016: Society for News Design – Award of Excellence News Design Category (The New York Times)
  • 2018: Art Directors Club of Germany Award – Bayreuter Festspiele: Wagner datavisualization (megjelent a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, képregényrajzok: Futaki Attila)