Comic Artist

David Lloyd

  • Szombat - vasárnap
  • DedikálásMindkét nap folyamán, külön kiegészítőjegy vásárlása nem szükséges
  • FotózásMindkét nap folyamán, külön kiegészítőjegy vásárlása nem szükséges
  • ElőadásTovábbi információkkal később jelentkezünk

David Lloyd


David Lloyd 1950-ben született Londonban, képregényrajzolói pályafutása az 1970-es évek második felében kezdődött. Ezekben az években a Halls of Horror, a TV Comic, valamint a Marvel brit részlegének szállította rendszeresen illusztrációit.

Nevéhez fűződik Night Raven karakterének megalkotása (Marvel-univerzum), akinek történetei eredetileg a Marvel UK gondozásában jelentek meg Steve Parkhouse közreműködésével.

1982-ben megjelent a V for Vendetta (V mint vérbosszú) című képregény, melynek fekete-fehér illusztrációit Lloyd rajzolta, szövegét pedig nem más, mint Alan Moore írta a szigetországban Warrior néven futó antológiába. Az említett magazin nem sokáig húzta, 1984-ben megszűnt, ezt követően a V for Vendetta egy tízrészes, limitált példányszámú minisorozat formájában született újjá, azonban már a DC Comics kiadásában. A sorozat későbbi részeit az a DC Comics alá tartozó Vertgo jelentette meg, melynek képregényei kimondottan a felnőtt olvasóközönséget célozzák meg.

A V for Vendettából 2006-ig bezárólag több mint 500 000 példányt értékesítettek csak az Egyesült Államokban, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy 2005-ben megszületett a filmes adaptációja a sorozattal megegyező címen Natalie Portman, Hugo Weaving, Stephen Rea és John Hurt szereplésével.

Habár David Lloyd neve számos más népszerű képregénysorozattal is egybeforrott, az Alan Moore-ral közösen megalkotott V for Vendetta a képregénytörténelem egyik legnagyobb és megkerülhetetlen klasszikusává vált. Természetesen a sorozat magyar nyelven is megjelent, méghozzá jelentőségéhez méltó exkluzív díszkiadásban a Fumax Kiadótól.

Mindenképpen érdemes megemlíteni azokat a nagysikerű és közismert képregényeket, melyeket David Lloyd illusztrált eddigi karrierje során: Hellblazer, Aliens, Global Frequency, Wasteland, War Story, Kickback. Az Aliens: Üvegfolyosó és egyéb történetek című kötetben a címadó történet magyarul is elérhető a Fumax Kiadónak köszönhetően.

2012-ben Lloyd elindította az Aces Weekly névre hallgató, kizárólag online elérhető képregénymagazinját, ahol minden héten új tartalmakkal jelentkezik előfizetői számára.